Kategóriák

Elismerések



 

 





TOP termékek
Hírlevél
Házhoz szállítás

Összehasonlítás
Tanúsítvány
SSL Certificate
Blog
2018.08.27 10:49

Samsung Galaxy S okostelefonok

A Samsungot az egyik legjobb okostelefon gyártónak tartják, kezdetek óta fontos szereplő a piacon, és évről évre egyre sikeresebb.

Az egyik igazán jelentős előrelépést a Galaxy S széria létrehozása jelentette 2010-ben. Korábban a Samsung telefonok Windows rendszeren futottak, az S széria volt az első, ahol az Android rendszert kezdte el használni a cég.

A Samsung Galaxy S eszközök csúcsminőségű, Android alapú rendszerek, amelyeket a Samsung Electronics gyártott. A sorozat kezdetben okostelefonokból állt, az első készülék, a Samsung Galaxy S 2010 márciusában jelent meg. A Samsung 2014-ben bővítette az S vonalat, kiadta a Galaxy Tab S tabletet.

 

Jelenleg a Samsung Galaxy S sorozat legújabb okostelefonjai a Samsung Galaxy S9 és S9+, a legújabb tablet pedig a Samsung Galaxy Tab S4.

De nézzük, hogyan jutottunk el a Samsung Galaxy S9-ig!

Az első Samsung Galaxy S okostelefon 2010 márciusában jelent meg, ez a korábbiaktól eltérően kerek sarkokkal, műanyag házzal rendelkezett. Ekkoriban ez számított a legvékonyabb okostelefonnak. Minden téren rendkívül erős volt: processzor, grafikus teljesítmény, kamerák, képernyő. 2012-ben átdolgozták az alapmodellt, és megjelent a Galaxy S Advance.

Egy évvel korábban, 2011-ben kiadták a Galaxy S2-t, nagyobb, vékonyabb, és erősebb volt, mint korábbi társa. Az fő kamera 8 megapixelesre, az előlapi 2 megapixelesre növekedett. Több változat is készült belőle.

A következő S modell 2012 májusában került a nagyközönség elé. A Galaxy S3 teljesen átszabott designt kapott, és nagy előrelépést jelentett, mind hardveres, mind szoftveres téren. A processzor erősebb, a kijelző felbontása jobb lett, és megjelent az S Voice hangvezérlő modul.

A Samsung úgy gondolta, készít egy kisebb változatot is a telefonból, ez lett a Galaxy S3 mini. 

A negyedik változat 2013 márciusában látott napvilágot, még vékonyabb lett, ebből is készült mini változat, amely képernyője 4.3 colos volt. A kijelző mérete megnőtt, felbontása pedig Full HD lett. Az akkumulátor is fejlődött, már kibírta az egész napos használatot. Készült belőle egy Galaxy S4 Active változat is, ami 30 percig ellenáll a víznek (maximum 1 méter mély víznek).

2014-ben jelent meg a Samsung Galaxy S5, ami külsőben nem sok újdonságot hozott, belső téren viszont annál inkább. Került bele ujjlenyomat-olvasó, 4 magos processzor, 2 GB RAM, az első kamera 16 megapixeles lett, amivel már 4K-s videókat is lehetett készíteni.  Ez volt a széria első olyan tagja, ami por- és vízálló volt. Az S5 mini 4.5 colos méretben jelent meg, és ez is tartalmazta az ujjlenyomat-olvasót.

Az S5 sajnos nem hozta meg a várt sikert, ezért nagy újításra volt szükség ahhoz, hogy a cég meg tudja tartani a piaci pozícióját. A Galaxy S6 és S6 Edge teljesen új designt kapott, a telefonokon valódi fém keretet használtak, a hátlap pedig üvegből készült.

Az S6 Edge különlegessége, hogy a képernyő mindkét oldala hajlított (a Samsung első hajlított képernyős okostelefonja a Galaxy Note Edge volt, de itt csak a készülék jobb oldala volt lekerekítve), ezzel igazán különleges megjelenést hozott.

Az S6 széria termékei 6 magos processzort kaptak, 3 GB RAM-mal, 16 megapixeles hátsó kamerát autófókusszal és képstabilizátorral, valamint az előlapi kamera is jobb lett.

Azonban az akkumulátor kapacitása sajnos csökkent, egy töltéssel maximum egy napot bírtak ki a telefonok. A Samsung itt kihagyja a memóriabővítés lehetőségét is.

A következő Samsung Galaxy S okostelefon sorozat 2016 februárjában jelent meg, a Galaxy S7, ebből a szériából szintén készült hajlított képernyős verzió a normál mellett. Külsőleg nem változott sokat a korábbi verzióhoz képest, belsőben viszont erősödött: 8 magos processzor, 12 megapixeles kamera, duál pixel technológia, memóriabővítési lehetőség, por- és vízálló minősítés, erősebb akkumulátor.

Az eladási adatok alapján az Edge verzió nagyobb sikert ért el, ezért az új sorozatból, az S8-ból már csak hajlított képernyős változatot készített a Samsung, 2 méretben. A képernyőről eltűnt a home gomb és Samsung felirat, így az előlap egésze egy nagy képernyőt alkotott. A processzor erősebb, a grafikus megjelenítés jobb lett. Az előlapi kamera felbontása 8 megapixelesre növekedett.

2018-ban mutatta be a cég a Samsung Galaxy S9-et és Galaxy S9+-t. A kijelző mérete és felbontása nem változott, de a telefon teljesítménye javult. A kamera mindkét modellben kapott néhány új funkciót és az ujjlenyomat olvasónak is találtak megfelelő helyet (korábbi modellben ez problémát okozott). Akkumulátor téren viszont sajnos nem tapasztalható javulás, erre úgy látszik még várni kell.

 

Izgatottan várjuk, mikor jelenik meg a Samsung Galaxy S 10 okostelefon!